Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Ezekiel jövendölése 45


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Amikor pedig megkezditek az ország felosztását sorshúzás szerint, különítsetek el egy szent részt a földből, mint szent adományt az Úr számára. A hossza huszonötezer, a szélessége tízezer mérték legyen. Ez szent legyen körös-körül egész területével.1 Amikor pedig megkezditek az ország felosztását sorshúzás szerint, különítsetek el egy szent részt a földből, mint szent adományt az Úr számára. A hossza huszonötezer, a szélessége tízezer mérték legyen. Ez szent legyen körös-körül egész területével.
2 Ebből a szentélyhez tartozzék egy minden oldalon ötszázszor ötszáz mértéknyi négyszög, és ötven könyöknyi térség legyen mellette körös-körül.2 Ebből a szentélyhez tartozzék egy minden oldalon ötszázszor ötszáz mértéknyi négyszög, és ötven könyöknyi térség legyen mellette körös-körül.
3 Ezen mérték szerint mérj ki huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles területet; ezen legyen a templom: a szentek szentje.3 Ezen mérték szerint mérj ki huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles területet; ezen legyen a templom: a szentek szentje.
4 Az ország szent része legyen a papoké, a szentély szolgáié, akik az Úr szolgálatát végzik; legyen ez az ő helyük házaik számára, és szent helye a szentélynek.4 Az ország szent része legyen a papoké, a szentély szolgáié, akik az Úr szolgálatát végzik; legyen ez az ő helyük házaik számára, és szent helye a szentélynek.
5 Huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles terület pedig a levitáké legyen, akik a háznak szolgálnak; az övék legyen húsz kamra.5 Huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles terület pedig a levitáké legyen, akik a háznak szolgálnak; az övék legyen húsz kamra.
6 A város birtokául jelöljetek ki ötezer mérték széles és huszonötezer mérték hosszú területet a szentély számára elkülönített terület mellett, Izrael egész háza részére.6 A város birtokául jelöljetek ki ötezer mérték széles és huszonötezer mérték hosszú területet a szentély számára elkülönített terület mellett, Izrael egész háza részére.
7 A fejedelem részére pedig a szentély számára elkülönített terület mellett és a város birtokául kijelölt terület mellett mindkét felől, szemben a szentély számára elkülönített területtel és szemben a város birtokául kijelölt területtel, a nyugati oldaltól nyugati és a keleti oldaltól keleti irányban. A hossza akkora legyen, mint minden más részé a nyugati szélétől a keleti széléig7 A fejedelem részére pedig a szentély számára elkülönített terület mellett és a város birtokául kijelölt terület mellett mindkét felől, szemben a szentély számára elkülönített területtel és szemben a város birtokául kijelölt területtel, a nyugati oldaltól nyugati és a keleti oldaltól keleti irányban. A hossza akkora legyen, mint minden más részé a nyugati szélétől a keleti széléig
8 az országnak. Ez legyen birtoka Izraelben, hogy a fejedelmek ne fosszák ki többé népemet, hanem az országot hagyják meg Izrael házának a törzsei szerint.8 az országnak. Ez legyen birtoka Izraelben, hogy a fejedelmek ne fosszák ki többé népemet, hanem az országot hagyják meg Izrael házának a törzsei szerint.
9 Így szól az Úr Isten: Legyen elég, Izrael fejedelmei! Hagyjátok abba a gonoszságot és a rablást, járjatok jog és igazság szerint; különítsétek el határaitokat népemtől – mondja az Úr Isten. –9 Így szól az Úr Isten: Legyen elég, Izrael fejedelmei! Hagyjátok abba a gonoszságot és a rablást, járjatok jog és igazság szerint; különítsétek el határaitokat népemtől – mondja az Úr Isten. –
10 Igaz mértéket, igaz éfát és igaz bátot használjatok!10 Igaz mértéket, igaz éfát és igaz bátot használjatok!
11 Az éfa és a bát egyenlők és egyforma méretűek legyenek, hogy a bát a kórnak tizedrészét tartalmazza, és az éfa is a kórnak tizedrészét; amilyen a kórnak mértéke, olyan legyen ezeknek a mértéke.11 Az éfa és a bát egyenlők és egyforma méretűek legyenek, hogy a bát a kórnak tizedrészét tartalmazza, és az éfa is a kórnak tizedrészét; amilyen a kórnak mértéke, olyan legyen ezeknek a mértéke.
12 A sékelben pedig húsz gera van; húsz sékel meg huszonöt sékel meg tizenöt sékel pedig egy mínát tesz ki.12 A sékelben pedig húsz gera van; húsz sékel meg huszonöt sékel meg tizenöt sékel pedig egy mínát tesz ki.
13 Ezek azok az adományok, amelyeket át kell adnotok: egyhatod éfát egy kór gabonából, és egyhatod éfát egy kór árpából.13 Ezek azok az adományok, amelyeket át kell adnotok: egyhatod éfát egy kór gabonából, és egyhatod éfát egy kór árpából.
14 Az olaj mennyisége pedig egy bát olaj, a kórnak tizedrésze legyen; tíz bát egy kórt tesz ki, mert tíz bát egy kórt tölt meg.14 Az olaj mennyisége pedig egy bát olaj, a kórnak tizedrésze legyen; tíz bát egy kórt tesz ki, mert tíz bát egy kórt tölt meg.
15 Továbbá egy kost minden kétszáz főnyi nyájból, amelyet Izrael nevel, az áldozat céljaira: egészen elégő áldozatul, békeáldozatul és engesztelő áldozatul önmagukért – mondja az Úr Isten. –15 Továbbá egy kost minden kétszáz főnyi nyájból, amelyet Izrael nevel, az áldozat céljaira: egészen elégő áldozatul, békeáldozatul és engesztelő áldozatul önmagukért – mondja az Úr Isten. –
16 Az ország egész népe tartozik ezekkel az adományokkal Izrael fejedelmének.16 Az ország egész népe tartozik ezekkel az adományokkal Izrael fejedelmének.
17 A fejedelem tartozik gondoskodni az égőáldozatokról, az eledel- és italáldozatokról az ünnepeken, az újhold ünnepein, a szombatokon és Izrael házának valamennyi ünnepnapján; ő gondoskodjék a bűnért való áldozatról, az egészen elégő és a békeáldozatokról, engesztelésül Izrael háza számára.17 A fejedelem tartozik gondoskodni az égőáldozatokról, az eledel- és italáldozatokról az ünnepeken, az újhold ünnepein, a szombatokon és Izrael házának valamennyi ünnepnapján; ő gondoskodjék a bűnért való áldozatról, az egészen elégő és a békeáldozatokról, engesztelésül Izrael háza számára.
18 Így szól az Úr Isten: Az első hónapban, a hónap első napján végy egy hibátlan borjút a csordából, és tisztítsd meg a szentélyt.18 Így szól az Úr Isten: Az első hónapban, a hónap első napján végy egy hibátlan borjút a csordából, és tisztítsd meg a szentélyt.
19 A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből, és kenje azt a háznak ajtófélfájára, az oltár szegélyének négy sarkára és a belső udvar kapujának félfájára.19 A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből, és kenje azt a háznak ajtófélfájára, az oltár szegélyének négy sarkára és a belső udvar kapujának félfájára.
20 Így cselekedjél a hetedik hónapban is mindazokért, akik tudatlanságból és tévedésből vétkeztek; így tisztítsd meg a házat.20 Így cselekedjél a hetedik hónapban is mindazokért, akik tudatlanságból és tévedésből vétkeztek; így tisztítsd meg a házat.
21 Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen számotokra a pászka ünnepe; hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek,21 Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen számotokra a pászka ünnepe; hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek,
22 és a fejedelem mutasson be azon a napon önmagáért és az ország egész népéért egy borjút bűnért való áldozatul.22 és a fejedelem mutasson be azon a napon önmagáért és az ország egész népéért egy borjút bűnért való áldozatul.
23 Az ünnep hét napján mutasson be az Úrnak naponként egészen elégő áldozatul hét bikaborjút és hét hibátlan kost, hét napon keresztül; és bűnért való áldozatul mindennap egy kecskebakot.23 Az ünnep hét napján mutasson be az Úrnak naponként egészen elégő áldozatul hét bikaborjút és hét hibátlan kost, hét napon keresztül; és bűnért való áldozatul mindennap egy kecskebakot.
24 Eledeláldozatul adjon hozzá egy éfányit minden borjúhoz és egy éfányit minden koshoz, és éfánként egy hín olajat.24 Eledeláldozatul adjon hozzá egy éfányit minden borjúhoz és egy éfányit minden koshoz, és éfánként egy hín olajat.
25 A hetedik hónapban a hónap tizenötödik napján, az ünnepen a bűnért való áldozatot, az egészen elégő áldozatot, az ételáldozatot és az olajat illetőleg hét napon át ugyanazt tegye, amit fentebb mondtunk.25 A hetedik hónapban a hónap tizenötödik napján, az ünnepen a bűnért való áldozatot, az egészen elégő áldozatot, az ételáldozatot és az olajat illetőleg hét napon át ugyanazt tegye, amit fentebb mondtunk.