Giobbe 29

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 E GIOBBE riprese il suo ragionamento, e disse:	1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:
2 Oh! fossi io pure come a’ mesi di prima, Come al tempo che Iddio mi guardava!	2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,
3 Quando egli faceva rilucere la sua lampana sopra il mio capo, E quando io camminava al suo lume, per mezzo le tenebre;	3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;
4 Come io era al tempo della mia giovanezza, Mentre il consiglio di Dio governava il mio tabernacolo;	4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,
5 Mentre l’Onnipotente era ancora meco, E i miei famigli mi erano d’intorno;	5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;
6 Mentre io lavava i miei passi nel burro, E le rocce versavano presso di me de’ ruscelli d’olio	6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.
7 Quando io andava fuori alla porta per la città, O mi faceva porre il mio seggio in su la piazza,	7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,
8 I fanciulli, veggendomi, si nascondevano; E i vecchi si levavano, e stavano in piè;	8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,
9 I principali si rattenevano di parlare, E si mettevano la mano in su la bocca;	9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,
10 La voce de’ rettori era celata, E la lor lingua era attaccata al lor palato;	10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.
11 L’orecchio che mi udiva mi celebrava beato; L’occhio che mi vedeva mi rendeva testimonianza;	11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,
12 Perciocchè io liberava il povero che gridava, E l’orfano che non avea chi l’aiutasse.	12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,
13 La benedizione di chi periva veniva sopra me; Ed io faceva cantare il cuor della vedova.	13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,
14 Io mi vestiva di giustizia, ed ella altresì mi rivestiva; La mia dirittura mi era come un ammanto, e come una benda.	14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.
15 Io era occhi al cieco, E piedi allo zoppo.	15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.
16 Io era padre a’ bisognosi, E investigava la causa che mi era sconosciuta.	16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.
17 E rompeva i mascellari al perverso, E gli faceva gittar la preda d’infra i denti	17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.
18 Onde io diceva: Io morrò nel mio nido, E moltiplicherò i miei giorni come la rena.	18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;
19 La mia radice era aperta alle acque, E la rugiada era tutta la notte in su i miei rami.	19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,
20 La mia gloria si rinnovava in me, E il mio arco si rinforzava in mano mia.	20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.
21 Altri mi ascoltava, ed aspettava che io avessi parlato; E taceva al mio consiglio.	21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;
22 Dopo che io avea parlato, niuno replicava; E i miei ragionamenti stillavano sopra loro.	22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,
23 Essi mi aspettavano come la pioggia, Ed aprivano la bocca, come dietro alla pioggia della stagione della ricolta.	23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.
24 Se io rideva verso loro, essi nol credevano, E non facevano scader la chiarezza della mia faccia.	24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.
25 Se mi piaceva d’andar con loro, io sedeva in capo, Ed abitava con loro come un re fra le sue schiere, E come una persona che consola quelli che fanno cordoglio	25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.