Livre des Lamentations 1

BIBLES DES PEUPLES	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Hélas! Elle reste seule, la ville au peuple nombreux, elle est restée comme une veuve, la grande parmi les nations; jadis reine parmi les provinces, elle est soumise à la corvée.	1 Milyen magányosan ül a város, amely tele volt néppel! Olyan lett, mint az özvegy, pedig nagy volt a nemzetek között, úrnő a tartományok között, mégis robotmunkássá lett!
2 Elle a pleuré toute la nuit et les larmes couvrent ses joues. Parmi tous ses amants, pas un ne la console. Tous ses amis l’ont trahie, sont devenus des ennemis.	2 Sírva sír az éjszakában, és könnye csorog az arcán. Nincs senki, aki vigasztalja azok közül, akik szerették. Barátai mind cserbenhagyták, ellenségeivé lettek.
3 On a déporté Juda, accablé, pour un dur esclavage; il habite au milieu de païens et ne trouve pas de repos. Ses poursuivants l’avaient rejoint dans des gorges sans issue.	3 Fogságba ment Júda a nyomorúságból és a nagy szolgaságból. A nemzetek között lakik, de nem talált nyugalmat. Üldözői mind utolérték a szorongattatások közepette.
4 Les routes de Sion sont en deuil, nul ne va plus à ses fêtes. Aux portes c’est un désert, ses prêtres se lamentent et ses vierges se désolent; elle est dans l’amertume.	4 Sion útjai gyászolnak, mert nincs, aki ünnepre jönne. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorúak, és ő is csupa keserűség.
5 Ses ennemis ont été plus forts, ses adversaires l’ont emporté: c’est Yahvé qui la frappait pour ses fautes si nombreuses. Les petits allaient avec les captifs l’ennemi les faisait avancer.	5 Ellenségei fölékerekedtek, ellenfelei gondtalanul élnek; mert az Úr szomorította meg őt sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek az ellenség előtt.
6 Ils ont pris à la fille de Sion tout ce qui faisait sa gloire. Ses chefs étaient comme des cerfs qui ne trouvent plus de pâture; ils marchaient sans forces devant ceux qui les faisaient aller.	6 Eltávozott Sion leányától minden ékessége. Olyanok lettek fejedelmei, mint a szarvasok, amelyek nem találtak legelőt, és erőtlenül mentek az üldöző előtt.
7 Jérusalem se souvient de ses jours de peine et de détresse: son peuple tombait aux mains de l’ennemi, et nul ne venait à son secours; ses ennemis la voyaient et se moquaient de sa ruine.	7 Visszaemlékezett Jeruzsálem nyomorúságának s hontalanságának napjaiban minden drágaságára, mely övé volt az ősidő napjaitól. De amikor népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítője, látták őt ellenségei, és nevettek pusztulásán.
8 Jérusalem a péché, de tels péchés qu’elle n’était plus que souillure; ceux qui la respectaient l’ont méprisée, car ils ont vu sa nudité. Elle se lamente, et détourne son visage.	8 Vétket követett el Jeruzsálem, ezért tisztátalanná lett. Tisztelői mind megvetették, mert látták szégyenét. Ő is sóhajtozott, és háttal fordult.
9 Sa souillure est là sur sa robe, elle n’imaginait pas cette fin. Quelle chute étonnante, et personne pour la consoler! Ô Yahvé, regarde sa misère, l’ennemi a triomphé!	9 Szennyes a ruhája szegélye, nem gondolt rá, mi lesz a vége. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs, aki megvigasztalja. »Lásd, Uram, nyomorúságomat, mert nagyra tört az ellenség!«
10 L’adversaire a fait main basse sur toutes ses richesses. Alors elle a vu les païens entrer dans son Sanctuaire, ceux-là même que tu ne voulais pas qu’ils viennent à tes assemblées.	10 Ellenség nyújtotta ki kezét minden drágasága felé. Bizony, látta a nemzeteket, amint beléptek szentélyébe, akikről azt parancsoltad, hogy ne lépjenek be gyülekezetedbe.
11 Tout son peuple se lamente: tous sont en quête de pain. On donnait ses bijoux pour manger, car on voulait sauver sa vie. “Ô Yahvé, regarde et vois: comme j’ai été méprisée!”	11 Egész népe sóhajtozik, kenyér után kutatnak; odaadták drágaságaikat eledelért, hogy feléledjenek. »Lásd, Uram, és tekints ide, milyen megvetett lettem!
12 Vous tous qui passez sur le chemin, regardez et voyez: est-il plus douloureuse douleur que celle dont je souffre, dont Yahvé m’a frappée au jour de son ardente colère.	12 Ó, ti mindnyájan, akik az úton jártok, tekintsetek ide, és lássátok: van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak? Mert megszomorított az Úr izzó haragja napján.
13 D’en haut il a envoyé un feu: il est descendu dans mes os. Il a tendu un filet sous mes pieds et m’a jetée à la renverse. Il m’a laissée défaite, tous mes jours ne sont que souffrances.	13 A magasból tüzet küldött, és csontjaimba bocsátotta. Hálót feszített ki lábam elé, hátravetett engem. Elhagyatottá tett, beteggé egész nap.
14 Il faisait le compte de mes fautes et les gardait dans sa main. Son joug pèse sur mon cou et les forces me manquent. Le Seigneur m’a livrée entre des mains auxquelles je ne peux résister.	14 Felkötözte vétkeim igáját, melyek összefonódnak kezében, és nyakamra települtek; megtántorította erőmet. Azok kezébe adott az Úr, akikkel szemben nem tudok megállni.
15 Tous les vaillants de chez moi, le Seigneur les a enlevés. Il a convoqué contre moi une armée pour écraser mes jeunes guerriers. Le Seigneur a foulé au pressoir la vierge, fille de Juda.	15 Elvetette az Úr összes hősömet, akik bennem voltak. Gyűlést hívott egybe ellenem, hogy összetörje ifjaimat. Sajtóban taposta össze az Úr Júda szűz leányát.
16 Et voilà pourquoi je pleure, pourquoi mes yeux fondent en larmes, car personne n’est là qui me console et réconforte mon âme. Mes enfants sont consternés pendant que l’ennemi triomphe.	16 Ezért sírok én, szemem könnyet hullat, mert távol van tőlem a vigasztaló, aki feléleszthetne engem. Fiaim elpusztultak, mert diadalmaskodott az ellenség.«
17 Sion a tendu les mains, mais pas un ne la console. Yahvé a voulu l’invasion de Jacob par ses voisins tout à l’entour. Jérusalem au milieu d’eux n’est plus qu’un dépotoir.	17 Sion kitárta kezét, nincs, aki megvigasztalja. Odarendelte az Úr Jákob ellen körös-körül ellenségeit. Tisztátalanná lett közöttük Jeruzsálem.
18 Yahvé est juste, car j’étais, moi, rebelle à ses ordres. Entendez-moi, tous les peuples, et voyez ma douleur: mes vierges et mes jeunes sont partis en captivité.	18 »Igazságos az Úr, mert parancsa ellen lázadoztam. Halljátok hát mind, ti népek, és lássátok fájdalmamat! Szűzeim és ifjaim fogságba mentek.
19 J’ai fait appel à mes amants, mais ils m’ont trompée. Mes prêtres et mes anciens rendaient l’âme dans la ville, ils cherchaient pour survivre et ne trouvaient rien à manger.	19 Hívtam barátaimat, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim a városban pusztultak el, amikor élelmet kerestek maguknak, hogy feléledjenek.
20 “Vois, Yahvé, que je suis dans l’angoisse j’en suis toute retournée et mon cœur en moi défaille: oui, j’ai voulu ma rébellion! Dehors, l’épée sème le deuil, rester entre les murs, c’est la mort.”	20 Lásd, Uram, mekkora a nyomorúságom! Bensőm háborog, vergődik a szívem bennem, mert nagyon lázadoztam. Kívül kard foszt meg gyermekeimtől, belül pedig a halál.
21 “Ils ont entendu mes cris, mais personne ne me console. Mes ennemis ont su mon désastre, tous riaient, te voyant agir: hâte le jour que tu as dit où ils seront tels que je suis!	21 Hallották, hogy sóhajtozom, nincs, aki megvigasztaljon. Ellenségeim mind hallották bajomat, örültek, mert te cselekedtél. Hozd el a napot, melyet meghirdettél, hadd legyenek olyanok, mint én!
22 Leurs actes viendront devant toi, tous leurs crimes, tu les traiteras comme tu m’as traitée moi-même à cause de tous mes péchés. Je multiplie mes plaintes, mon cœur s’en trouve mal.	22 Jusson színed elé minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogy velem bántál minden vétkem miatt! Mert sokat sóhajtozom, és a szívem beteg.«