Jó 29

NOVA VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Addidit quoque Iob assumens parabolam suam et di xit:	1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:
2 “ Quis mihi tribuat, ut sim iuxta menses pristinos, secundum dies, quibus Deus custodiebat me?	2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,
3 Quando splendebat lucerna eius super caput meum, et ad lumen eius ambulabam in tenebris.	3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;
4 Sicut fui in diebus adulescentiae meae, quando familiaris Deus erat in tabernaculo meo,	4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,
5 quando erat Omnipotens mecum, et in circuitu meo pueri mei,	5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;
6 quando lavabam pedes meos lacte, et petra fundebat mihi rivos olei.	6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.
7 Quando procedebam ad portam civitatis et in platea parabam cathedram mihi,	7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,
8 videbant me iuvenes et abscondebantur, et senes assurgentes stabant.	8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,
9 Principes cessabant loqui et digitum superponebant ori suo.	9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,
10 Vocem suam cohibebant duces, et lingua eorum palato suo adhaerebat.	10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.
11 Auris audiens beatificabat me, et oculus videns testimonium reddebat mihi,	11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,
12 eo quod liberassem pauperem vociferantem et pupillum, cui non esset adiutor.	12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,
13 Benedictio perituri super me veniebat, et cor viduae iubilare feci.	13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,
14 Iustitia indutus sum et vestivi me, sicut vestimento et diademate, iudicio meo.	14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.
15 Oculus fui caeco et pes claudo;	15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.
16 pater eram pauperum et causam viri ignoti diligentissime investigabam.	16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.
17 Conterebam molas iniqui et de dentibus illius auferebam praedam.	17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.
18 Dicebamque: In nidulo meo moriar et sicut palma multiplicabo dies.	18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;
19 Radix mea aperta est secus aquas, et ros morabitur in ramis meis.	19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,
20 Gloria mea semper innovabitur, et arcus meus in manu mea instaurabitur.	20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.
21 Qui me audiebant, blandiebantur et intenti tacebant ad consilium meum.	21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;
22 Verbis meis addere nihil audebant, et super illos stillabat eloquium meum.	22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,
23 Exspectabant me sicut pluviam et os suum aperiebant quasi ad imbrem serotinum.	23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.
24 Si quando ridebam ad eos, non credebant, et lux vultus mei non cadebat in terram.	24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.
25 Si voluissem ire ad eos, sedebam primus; cumque sederem quasi rex, circumstante exercitu, eram tamen maerentium consolator.	25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.