| 1 Nátán próféta jött ezek után Dávid napjaiban. |
| 2 Mert amint a hájat elválasztják a hústól, úgy Dávid is kiválóbb volt Izrael fiainál. |
| 3 Oroszlánokkal úgy játszott, mint bárányokkal, és medvékkel úgy bánt, mint a juhok kisbárányaival. |
| 4 Már ifjúkorában megölte az óriást, és elvette népéről a gyalázatot, |
| 5 amikor felemelte kezét, s a parittya kövével leütötte a gőgös Góliátot, |
| 6 mert segítségül hívta az Urat, a Mindenhatót, aki erőt adott jobbjának, hogy leterítse a bátor harcos férfit, és felmagasztalja népe szarvát. |
| 7 Dicsővé tette őt ekként tízezer között, és magasztossá tette az Úr áldásaival, azzal, hogy felajánlotta neki a dicső koronát, |
| 8 és letiporta az ellenséget körös-körül, kiirtotta az ellenséges filiszteusokat – mind a mai napig –, és letörte szarvukat örökre. |
| 9 Minden tette után magasztalást zengett a Szentnek és Magasságbelinek dicsőítő szavakkal. |
| 10 Teljes szívéből dicsérte az Urat, szerette Istent, aki őt alkotta, és erőt adott neki az ellenséggel szemben. |
| 11 Énekeseket állított fel az oltár előtt, és kellemes dallamokat énekeltetett velük. |
| 12 Fényt adott az ünnepségeknek, és szépekké tette az évenként visszatérő ünnepeket azzal, hogy magasztalták az Úr szent nevét, és már hajnalban dicsővé tették Isten szentélyét. |
| 13 Az Úr megtisztította őt bűneitől, és felmagasztalta szarvát örökre, neki adta a jogot a királyságra, és a dicső trónt Izraelben. |
| 14 Bölcs fiú következett utána, s őérte leverte az ellenség minden hatalmát. |
| 15 Békés időben uralkodott Salamon, mert Isten alávetette minden ellenségét, hogy házat építsen az ő nevének, és szentélyt készítsen örök időkre. Milyen bölcs voltál ifjú korodban! |
| 16 Mint a folyó, tele voltál bölcsességgel, elárasztottad a földet szellemeddel, |
| 17 és megtöltötted rejtélyes mondásokkal. Hírneved eljutott messze szigetekig, és kedvelt lettél békeszereteted miatt. |
| 18 Énekeid, mondásaid, talányaid és megfejtéseid miatt megcsodáltak az országok. |
| 19 Elneveztek az Úr, az Isten nevéről, akit Izrael Istenének hívnak. |
| 20 Úgy gyűjtötted az aranyat, mint a sárgarezet, és úgy halmoztad az ezüstöt, mint az ólmot, |
| 21 de odaadtad ágyékodat asszonyoknak, és szabadjára éltél testeddel, |
| 22 foltot ejtettél hírneveden, és meggyaláztad ivadékodat, haragot vontál gyermekeidre, és bánat követte balgaságodat, |
| 23 mert birodalmad kettészakadt, Efraimból pedig pártütő ország lett. |
| 24 De Isten mégsem hagy fel irgalmával, el nem emészti, tönkre nem teszi alkotásait, nem irtja ki gyökerestül kiválasztottja ivadékát, és nem pusztítja el annak nemzetségét, aki szerette az Urat. |
| 25 Maradékot hagy meg Jákobnak és Dávidnak gyökérhajtást belőle. Salamon pedig pihenőre tért atyáihoz, és maga után hagyta utódát: »a nép balgaságát«, Roboámot, aki híján volt az okosságnak, és elhidegítette magától a népet döntésével, aztán Jeroboámot, Nábát fiát, aki bűnbe vitte Izraelt, és bűnös útra térítette Efraimot. Bűneik nagyon gyarapodtak, a földjüktől nagyon messzire vitték őket, és mindenféle gonoszságra adták magukat, amíg csak el nem érte őket a megtorlás, és véget nem vetett minden bűnüknek. |