1 ויהי בשנה הששית בששי בחמשה לחדש אני יושב בביתי וזקני יהודה יושבים לפני ותפל עלי שם יד אדני יהוה | 1 Történt pedig a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hó ötödik napján, hogy amikor én a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, az Úr Isten rám bocsátotta ott a kezét. |
2 ואראה והנה דמות כמראה אש ממראה מתניו ולמטה אש וממתניו ולמעלה כמראה זהר כעין החשמלה | 2 És íme, egy emberhez hasonló alakot láttam. Attól, ami derekának látszott, lefelé tűz volt, és a derekától fölfelé olyan volt, mint a fény; olyannak látszott, mint a fénylő érc. |
3 וישלח תבנית יד ויקחני בציצת ראשי ותשא אתי רוח בין הארץ ובין השמים ותבא אתי ירושלמה במראות אלהים אל פתח שער הפנימית הפונה צפונה אשר שם מושב סמל הקנאה המקנה | 3 Ő kinyújtotta azt, ami kéznek látszott, és megragadott engem fejem egyik hajfürtjénél fogva. A lélek felemelt engem a föld és az ég közé, és isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe az észak felé néző belső kapu mellé, ahol a féltékenység bálványa állt, hogy féltékenységre ingereljen. |
4 והנה שם כבוד אלהי ישראל כמראה אשר ראיתי בבקעה | 4 És íme, ott volt Izrael Istenének dicsősége, úgy, ahogy akkor láttam, amikor a mezőn szemléltem. |
5 ויאמר אלי בן אדם שא נא עיניך דרך צפונה ואשא עיני דרך צפונה והנה מצפון לשער המזבח סמל הקנאה הזה בבאה | 5 Azt mondta nekem: »Emberfia, emeld fel szemedet az északi út felé.« Felemeltem szememet az északi út felé; és íme, az oltár kapujától északra a féltékenység bálványa állt, magánál a bejáratnál. |
6 ויאמר אלי בן אדם הראה אתה מהם עשים תועבות גדלות אשר בית ישראל עשים פה לרחקה מעל מקדשי ועוד תשוב תראה תועבות גדלות | 6 Majd azt mondta nekem: »Emberfia, ugye látod, mit művelnek ezek? Nagy utálatosságokat művel itt Izrael háza, hogy messzire eltávozzam szentélyemtől! De látsz majd még nagyobb utálatosságokat is!« |
7 ויבא אתי אל פתח החצר ואראה והנה חר אחד בקיר | 7 Aztán elvitt az udvar bejáratához, és íme, azt láttam, hogy lyuk van a falban. |
8 ויאמר אלי בן אדם חתר נא בקיר ואחתר בקיר והנה פתח אחד | 8 Azt mondta nekem: »Emberfia, törd át a falat!« Amikor áttörtem a falat, egy ajtó tűnt elő. |
9 ויאמר אלי בא וראה את התועבות הרעות אשר הם עשים פה | 9 Erre azt mondta nekem: »Menj be, és lásd a gonosz utálatosságokat, amelyeket ők itt cselekszenek.« |
10 ואבוא ואראה והנה כל תבנית רמש ובהמה שקץ וכל גלולי בית ישראל מחקה על הקיר סביב סביב | 10 Bementem, és íme, mindenféle csúszómászó és egyéb állatok ábrázolását láttam; körös-körül az egész falon undokságok voltak lefestve, Izrael házának valamennyi bálványa. |
11 ושבעים איש מזקני בית ישראל ויאזניהו בן שפן עמד בתוכם עמדים לפניהם ואיש מקטרתו בידו ועתר ענן הקטרת עלה | 11 És ott volt hetven férfi Izrael házának vénei közül; azok között, akik a képek előtt álltak, ott volt Jaazonja, Sáfán fia is. Mindegyikük kezében tömjénező volt, és füstfelhő szállt fel a tömjénből. |
12 ויאמר אלי הראית בן אדם אשר זקני בית ישראל עשים בחשך איש בחדרי משכיתו כי אמרים אין יהוה ראה אתנו עזב יהוה את הארץ | 12 Azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia, mit művelnek Izrael házának vénei a sötétben, mindegyik az ő szobájának rejtekében? Mert ezt mondják: ‘Nem lát minket az Úr!’ – ‘Az Úr elhagyta az országot!’« |
13 ויאמר אלי עוד תשוב תראה תועבות גדלות אשר המה עשים | 13 Aztán így szólt hozzám: »Látsz majd még nagyobb utálatosságokat is, amelyeket ők művelnek!« |
14 ויבא אתי אל פתח שער בית יהוה אשר אל הצפונה והנה שם הנשים ישבות מבכות את התמוז | 14 Ezután bevitt engem az Úr háza észak felé néző kapujának bejáratán, és íme, asszonyok ültek ott, és Tammuzt siratták. |
15 ויאמר אלי הראית בן אדם עוד תשוב תראה תועבות גדלות מאלה | 15 Azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia? Látsz majd még ezeknél nagyobb utálatosságokat is!« |
16 ויבא אתי אל חצר בית יהוה הפנימית והנה פתח היכל יהוה בין האולם ובין המזבח כעשרים וחמשה איש אחריהם אל היכל יהוה ופניהם קדמה והמה משתחויתם קדמה לשמש | 16 Azután elvitt engem az Úr házának belső udvarába; és íme, az Úr templomának bejáratában, az előcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt ember állt, háttal az Úr temploma felé fordulva, arccal pedig keletnek, és imádták a felkelő napot. |
17 ויאמר אלי הראית בן אדם הנקל לבית יהודה מעשות את התועבות אשר עשו פה כי מלאו את הארץ חמס וישבו להכעיסני והנם שלחים את הזמורה אל אפם | 17 Erre azt mondta nekem: »Ugye látod, emberfia? Vajon csekélység-e Júda házának szemében, hogy olyan utálatosságokat művelnek, mint amilyeneket itt cselekszenek? Betöltik az országot istentelenséggel, és újra meg újra haragra ingerelnek engem! Íme, ágat tartanak az orrukhoz! |
18 וגם אני אעשה בחמה לא תחוס עיני ולא אחמל וקראו באזני קול גדול ולא אשמע אותם | 18 Én is cselekszem tehát haragomban; szemem nem irgalmaz, sem nem kegyelmezek; s amikor nagy hangon a fülembe kiáltanak majd, nem hallgatom meg őket!« |