1 אֲנָה נְבוּכַדְנֶצַּר שְׁלֵה הֲוֵית בְּבֵיתִי וְרַעְנַן בְּהֵיכְלִי | 1 Én, Nebukadnezár, nyugodtan éltem házamban és vidáman a palotámban. |
2 חֵלֶם חֲזֵית וִידַחֲלִנַּנִי וְהַרְהֹרִין עַל־מִשְׁכְּבִי וְחֶזְוֵי רֵאשִׁי יְבַהֲלֻנַּנִי | 2 De álmot láttam, s az megijesztett, nyugvóhelyemen támadt gondolataim és a fejem látomásai megzavartak engem. |
3 וּמִנִּי שִׂים טְעֵם לְהַנְעָלָה קָדָמַי לְכֹל חַכִּימֵי בָבֶל דִּי־פְשַׁר חֶלְמָא יְהֹודְעֻנַּנִי | 3 Ezért megparancsoltam, hogy hozzák elém Babilon valamennyi bölcsét, hogy mondják meg nekem az álom jelentését. |
4 בֵּאדַיִן [עָלֲלִין כ] (עָלִּין ק) חַרְטֻמַיָּא אָשְׁפַיָּא [כַּשְׂדָּיֵא כ] (כַּשְׂדָּאֵי ק) וְגָזְרַיָּא וְחֶלְמָא אָמַר אֲנָה קֳדָמֵיהֹון וּפִשְׁרֵהּ לָא־מְהֹודְעִין לִי | 4 Be is jöttek a jósok, a bűbájosok, a káldeaiak meg a jövendőmondók, és én elmondtam előttük az álmot, de jelentését nem tudták megmondani nekem. |
5 וְעַד אָחֳרֵין עַל קָדָמַי דָּנִיֵּאל דִּי־שְׁמֵהּ בֵּלְטְשַׁאצַּר כְּשֻׁם אֱלָהִי וְדִי רוּחַ־אֱלָהִין קַדִּישִׁין בֵּהּ וְחֶלְמָא קָדָמֹוהִי אַמְרֵת | 5 Végül színem elé járult egyik társuk, Dániel, akit az én Istenem nevéhez hasonlóan Baltazárnak hívnak, és akiben a szent istenek lelke van. Elmondtam előtte az álmot: |
6 בֵּלְטְשַׁאצַּר רַב חַרְטֻמַיָּא דִּי ׀ אֲנָה יִדְעֵת דִּי רוּחַ אֱלָהִין קַדִּישִׁין בָּךְ וְכָל־רָז לָא־אָנֵס לָךְ חֶזְוֵי חֶלְמִי דִי־חֲזֵית וּפִשְׁרֵהּ אֱמַר | 6 »Baltazár, te a jósok legkiválóbbja, mivel tudom, hogy benned a szent istenek lelke van, és semmiféle titok sem megfejthetetlen előtted, halld a látomást, amit álmomban láttam, és mondd meg a jelentését. |
7 וְחֶזְוֵי רֵאשִׁי עַל־מִשְׁכְּבִי חָזֵה הֲוֵית וַאֲלוּ אִילָן בְּגֹוא אַרְעָא וְרוּמֵהּ שַׂגִּיא | 7 Fejem a következőket látta nyugvóhelyemen: Azt láttam, hogy íme, egy igen magas fa áll a föld közepén. |
8 רְבָה אִילָנָא וּתְקִף וְרוּמֵהּ יִמְטֵא לִשְׁמַיָּא וַחֲזֹותֵהּ לְסֹוף כָּל־אַרְעָא | 8 Nagy és erős fa volt, a teteje az égig ért, és látható volt az egész föld határáig. |
9 עָפְיֵהּ שַׁפִּיר וְאִנְבֵּהּ שַׂגִּיא וּמָזֹון לְכֹלָּא־בֵהּ תְּחֹתֹוהִי תַּטְלֵל ׀ חֵיוַת בָּרָא וּבְעַנְפֹוהִי [יְדֻרוּן כ] (יְדוּרָן ק) צִפֲּרֵי שְׁמַיָּא וּמִנֵּהּ יִתְּזִין כָּל־בִּשְׂרָא | 9 Lombja igen szép volt, gyümölcse szerfölött sok, és volt rajta eledel minden lény számára; alatta jószágok és vadállatok tanyáztak, ágai közt az ég madarai röpdöstek, és róla táplálkozott minden élőlény. |
10 חָזֵה הֲוֵית בְּחֶזְוֵי רֵאשִׁי עַל־מִשְׁכְּבִי וַאֲלוּ עִיר וְקַדִּישׁ מִן־שְׁמַיָּא נָחִת | 10 Láttam továbbá nyugvóhelyemen, fejem látomásában, hogy íme, egy szent őr száll le az égből, |
11 קָרֵא בְחַיִל וְכֵן אָמַר גֹּדּוּ אִילָנָא וְקַצִּצוּ עַנְפֹוהִי אַתַּרוּ עָפְיֵהּ וּבַדַּרוּ אִנְבֵּהּ תְּנֻד חֵיוְתָא מִן־תַּחְתֹּוהִי וְצִפְּרַיָּא מִן־עַנְפֹוהִי | 11 hangosan kiált, és mondja: ‘Vágjátok ki a fát és vágjátok le ágait, verjétek le lombját és szórjátok szét gyümölcseit, meneküljenek el alóla a vadállatok, és ágai közül a madarak. |
12 בְּרַם עִקַּר שָׁרְשֹׁוהִי בְּאַרְעָא שְׁבֻקוּ וּבֶאֱסוּר דִּי־פַרְזֶל וּנְחָשׁ בְּדִתְאָא דִּי בָרָא וּבְטַל שְׁמַיָּא יִצְטַבַּע וְעִם־חֵיוְתָא חֲלָקֵהּ בַּעֲשַׂב אַרְעָא | 12 Gyökereinek törzsökét azonban hagyjátok meg a földben, vas- és rézbilincsbe verve kinn a füvön; öntözze az ég harmata, s a vadállatokkal legyen része a föld füvében. |
13 לִבְבֵהּ מִן־ [אֱנֹושָׁא כ] (אֲנָשָׁא ק) יְשַׁנֹּון וּלְבַב חֵיוָה יִתְיְהִב לֵהּ וְשִׁבְעָה עִדָּנִין יַחְלְפוּן עֲלֹוהִי | 13 A szíve vetkőzzék ki emberi mivoltából, és állati szívet adjanak neki, és hét idő múljék el fölötte. |
14 בִּגְזֵרַת עִירִין פִּתְגָמָא וּמֵאמַר קַדִּישִׁין שְׁאֵלְתָא עַד־דִּבְרַת דִּי יִנְדְּעוּן חַיַּיָּא דִּי־שַׁלִּיט [עִלָּיָא כ] (עִלָּאָה ק) בְּמַלְכוּת [אֱנֹושָׁא כ] (אֲנָשָׁא ק) וּלְמַן־דִּי יִצְבֵּא יִתְּנִנַּהּ וּשְׁפַל אֲנָשִׁים יְקִים [עֲלַיַּהּ כ] (עֲלַהּ׃ ק) | 14 Ez az őrök határozott végzése, és ez a szentek szava és kívánsága, amíg megismerik az élők, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja, s akár a legalacsonyabb rendű embert is föléje állíthatja.’ |
15 דְּנָה חֶלְמָא חֲזֵית אֲנָה מַלְכָּא נְבוּכַדְנֶצַּר [וְאַנְתָּה כ] (וְאַנְתְּ ק) בֵּלְטְשַׁאצַּר פִּשְׁרֵא ׀ אֱמַר כָּל־קֳבֵל דִּי ׀ כָּל־חַכִּימֵי מַלְכוּתִי לָא־יָכְלִין פִּשְׁרָא לְהֹודָעֻתַנִי [וְאַנְתָּה כ] (וְאַנְתְּ ק) כָּהֵל דִּי רוּחַ־אֱלָהִין קַדִּישִׁין בָּךְ | 15 Ezt az álmot láttam én, Nebukadnezár király. Te tehát, Baltazár, mondd meg hamar a jelentését, mert országomnak egyik bölcse sem tudja megmondani nekem a megfejtését; te azonban meg tudod mondani, mert a szent istenek szelleme van benned.« |
16 אֱדַיִן דָּנִיֵּאל דִּי־שְׁמֵהּ בֵּלְטְשַׁאצַּר אֶשְׁתֹּומַם כְּשָׁעָה חֲדָה וְרַעְיֹנֹהִי יְבַהֲלֻנֵּהּ עָנֵה מַלְכָּא וְאָמַר בֵּלְטְשַׁאצַּר חֶלְמָא וּפִשְׁרֵא אַל־יְבַהֲלָךְ עָנֵה בֵלְטְשַׁאצַּר וְאָמַר [מָרְאִי כ] (מָרִי ק) חֶלְמָא [לְשָׂנְאַיִךְ כ] (לְשָׂנְאָךְ ק) וּפִשְׁרֵהּ [לְעָרַיִךְ כ] (לְעָרָךְ ׃ ק) | 16 Erre Dániel, akit Baltazárnak neveztek, közel egy óráig csendesen gondolataiba merült, és gondolatai megrémítették őt. Megszólalt azonban a király és azt mondta: »Baltazár, ne rémítsen meg téged az álom és a jelentése!« Azt felelte erre Baltazár: »Uram, bárcsak szólna az álom azoknak, akik gyűlölnek téged, és jelentése azoknak, akik ellenségeid! |
17 אִילָנָא דִּי חֲזַיְתָ דִּי רְבָה וּתְקִף וְרוּמֵהּ יִמְטֵא לִשְׁמַיָּא וַחֲזֹותֵהּ לְכָל־אַרְעָא | 17 Az a magas és hatalmas fa, amelyet láttál, amelynek teteje az égig ér, amely az egész földön látható, |
18 וְעָפְיֵהּ שַׁפִּיר וְאִנְבֵּהּ שַׂגִּיא וּמָזֹון לְכֹלָּא־בֵהּ תְּחֹתֹוהִי תְּדוּר חֵיוַת בָּרָא וּבְעַנְפֹוהִי יִשְׁכְּנָן צִפֲּרֵי שְׁמַיָּא | 18 melynek ágai igen szépek és gyümölcse nagyon sok, amelyen étel van minden lény számára, amely alatt a mező vadjai tanyáznak és ágai közt az ég madarai laknak: |
19 [אַנְתָּה כ] (אַנְתְּ־הוּא ק) מַלְכָּא דִּי רְבַית וּתְקֵפְתְּ וּרְבוּתָךְ רְבָת וּמְטָת לִשְׁמַיָּא וְשָׁלְטָנָךְ לְסֹוף אַרְעָא | 19 te vagy, király! Te naggyá és hatalmassá lettél; nagyságod megnövekedett és eljutott az égig, és hatalmad az egész föld határáig. |
20 וְדִי חֲזָה מַלְכָּא עִיר וְקַדִּישׁ נָחִת ׀ מִן־שְׁמַיָּא וְאָמַר גֹּדּוּ אִילָנָא וְחַבְּלוּהִי בְּרַם עִקַּר שָׁרְשֹׁוהִי בְּאַרְעָא שְׁבֻקוּ וּבֶאֱסוּר דִּי־פַרְזֶל וּנְחָשׁ בְּדִתְאָא דִּי בָרָא וּבְטַל שְׁמַיָּא יִצְטַבַּע וְעִם־חֵיוַת בָּרָא חֲלָקֵהּ עַד דִּי־שִׁבְעָה עִדָּנִין יַחְלְפוּן עֲלֹוהִי | 20 Hogy pedig a király egy szent őrt látott leszállni az égből, aki így szólt: ‘Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el, gyökereinek törzsökét azonban hagyjátok a földben, verjétek vas- és rézbilincsekbe kinn a füvön, hintse meg az ég harmata, s a vadállatokkal legyen étele, míg hét idő el nem múlik felette,’ – |
21 דְּנָה פִשְׁרָא מַלְכָּא וּגְזֵרַת [עִלָּיָא כ] (עִלָּאָה ק) הִיא דִּי מְטָת עַל־ [מַרְאִי כ] (מָרִי ק) מַלְכָּא | 21 ez azt jelenti, ami a Fölséges határozatából uramra, királyomra következik: |
22 וְלָךְ טָרְדִין מִן־אֲנָשָׁא וְעִם־חֵיוַת בָּרָא לֶהֱוֵה מְדֹרָךְ וְעִשְׂבָּא כְתֹורִין ׀ לָךְ יְטַעֲמוּן וּמִטַּל שְׁמַיָּא לָךְ מְצַבְּעִין וְשִׁבְעָה עִדָּנִין יַחְלְפוּן [עֲלַיִךְ כ] (עֲלָךְ ק) עַד דִּי־תִנְדַּע דִּי־שַׁלִּיט [עִלָּיָא כ] (עִלָּאָה ק) בְּמַלְכוּת אֲנָשָׁא וּלְמַן־דִּי יִצְבֵּא יִתְּנִנַּהּ | 22 kiűznek téged az emberek közül, és a jószágok meg a vadállatok közt lesz lakóhelyed; füvet eszel, mint az ökör, és az ég harmata öntöz meg téged, és hét idő múlik el feletted, amíg megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja. |
23 וְדִי אֲמַרוּ לְמִשְׁבַּק עִקַּר שָׁרְשֹׁוהִי דִּי אִילָנָא מַלְכוּתָךְ לָךְ קַיָּמָה מִן־דִּי תִנְדַּע דִּי שַׁלִּטִן שְׁמַיָּא | 23 Mivel azonban az volt a parancs, hogy hagyják meg annak – vagyis a fának – a gyökerét: országod megmarad számodra, ha elismered az ég hatalmát. |
24 לָהֵן מַלְכָּא מִלְכִּי יִשְׁפַּר [עֲלַיִךְ כ] (עֲלָךְ ק) [וַחֲטָיָךְ כ] (וַחֲטָאָךְ ק) בְּצִדְקָה פְרֻק וַעֲוָיָתָךְ בְּמִחַן עֲנָיִן הֵן תֶּהֱוֵא אַרְכָה לִשְׁלֵוְתָךְ | 24 Ezért, király, legyen tetszésedre az én tanácsom: váltsd meg alamizsnával bűneidet és a szegények iránt való irgalommal gonoszságaidat; akkor talán Ő megbocsátja vétkeidet.« |
25 כֹּלָּא מְּטָא עַל־נְבוּכַדְנֶצַּר מַלְכָּא׃ פ | 25 Mindez be is következett Nebukadnezár királyon. |
26 לִקְצָת יַרְחִין תְּרֵי־עֲשַׂר עַל־הֵיכַל מַלְכוּתָא דִּי בָבֶל מְהַלֵּךְ הֲוָה | 26 Tizenkét hónap múlva babiloni palotájában sétált, |
27 עָנֵה מַלְכָּא וְאָמַר הֲלָא דָא־הִיא בָּבֶל רַבְּתָא דִּי־אֲנָה בֱנַיְתַהּ לְבֵית מַלְכוּ בִּתְקַף חִסְנִי וְלִיקָר הַדְרִי | 27 és azt mondta a király: »Ugye ez az a nagy Babilon, amelyet erőm hatalmában és dicsőségem ragyogtatására én építettem ki országom székhelyévé?« |
28 עֹוד מִלְּתָא בְּפֻם מַלְכָּא קָל מִן־שְׁמַיָּא נְפַל לָךְ אָמְרִין נְבוּכַדְנֶצַּר מַלְכָּא מַלְכוּתָה עֲדָת מִנָּךְ | 28 Még a király szájában volt a szó, amikor szózat hangzott alá az égből: »Mondom neked, Nebukadnezár király: királyi hatalmad megszűnik, |
29 וּמִן־אֲנָשָׁא לָךְ טָרְדִין וְעִם־חֵיוַת בָּרָא מְדֹרָךְ עִשְׂבָּא כְתֹורִין לָךְ יְטַעֲמוּן וְשִׁבְעָה עִדָּנִין יַחְלְפוּן [עֲלַיִךְ כ] (עֲלָךְ ק) עַד דִּי־תִנְדַּע דִּי־שַׁלִּיט [עִלָּיָא כ] (עִלָּאָה ק) בְּמַלְכוּת אֲנָשָׁא וּלְמַן־דִּי יִצְבֵּא יִתְּנִנַּהּ | 29 kivetnek az emberek közül, s jószágok és vadállatok közt lesz lakásod; füvet eszel majd, mint az ökör, és hét idő múlik el feletted, amíg megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja.« |
30 בַּהּ־שַׁעֲתָא מִלְּתָא סָפַת עַל־נְבוּכַדְנֶצַּר וּמִן־אֲנָשָׁא טְרִיד וְעִשְׂבָּא כְתֹורִין יֵאכֻל וּמִטַּל שְׁמַיָּא גִּשְׁמֵהּ יִצְטַבַּע עַד דִּי שַׂעְרֵהּ כְּנִשְׁרִין רְבָה וְטִפְרֹוהִי כְצִפְּרִין | 30 Ugyanabban az órában beteljesedett a beszéd Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet evett, mint az ökör, és az ég harmata öntözte testét, míg a szőre olyanná nem nőtt, mint a sas tolla, és körme, mint a madarak karma. |
31 וְלִקְצָת יֹומַיָּה אֲנָה נְבוּכַדְנֶצַּר עַיְנַי ׀ לִשְׁמַיָּא נִטְלֵת וּמַנְדְּעִי עֲלַי יְתוּב [וּלְעִלָּיָא כ] (וּלְעִלָּאָה ק) בָּרְכֵת וּלְחַי עָלְמָא שַׁבְּחֵת וְהַדְּרֵת דִּי שָׁלְטָנֵהּ שָׁלְטָן עָלַם וּמַלְכוּתֵהּ עִם־דָּר וְדָר | 31 »Az idő elmúltával azonban én, Nebukadnezár, fölemeltem szememet az égre, és visszanyertem értelmemet. Erre áldottam a Fölségest, és dicsőítettem és magasztaltam az örökké Élőt, mert az ő hatalma örök hatalom, és országa nemzedékről nemzedékre fennmarad. |
32 וְכָל־ [דָּאֲרֵי כ] (דָּיְרֵי ק) אַרְעָא כְּלָה חֲשִׁיבִין וּכְמִצְבְּיֵהּ עָבֵד בְּחֵיל שְׁמַיָּא [וְדָאֲרֵי כ] (וְדָיְרֵי ק) אַרְעָא וְלָא אִיתַי דִּי־יְמַחֵא בִידֵהּ וְיֵאמַר לֵהּ מָה עֲבַדְתְּ | 32 Vele szemben a föld minden lakója olyan, mint a semmi, mert ő akarata szerint jár el az égi hatalmakkal és a föld lakóival, és nincs senki sem, aki kezének ellenállhatna. s azt mondhatná neki: ‘Miért tetted ezt?’ |
33 בֵּהּ־זִמְנָא מַנְדְּעִי ׀ יְתוּב עֲלַי וְלִיקַר מַלְכוּתִי הַדְרִי וְזִוִי יְתוּב עֲלַי וְלִי הַדָּבְרַי וְרַבְרְבָנַי יְבַעֹון וְעַל־מַלְכוּתִי הָתְקְנַת וּרְבוּ יַתִּירָה הוּסְפַת לִי | 33 Ugyanabban az időben értelmem visszatért hozzám, és visszajutottam királyi hatalmam dicsőségébe és fényébe; visszanyertem alakomat, és főembereim meg hivatalnokaim felkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb dicsőségre jutottam. |
34 כְּעַן אֲנָה נְבוּכַדְנֶצַּר מְשַׁבַּח וּמְרֹומֵם וּמְהַדַּר לְמֶלֶךְ שְׁמַיָּא דִּי כָל־מַעֲבָדֹוהִי קְשֹׁט וְאֹרְחָתֵהּ דִּין וְדִי מַהְלְכִין בְּגֵוָה יָכִל לְהַשְׁפָּלָה׃ פ | 34 Ezért most én, Nebukadnezár, dicsérem, magasztalom és dicsőítem az ég királyát, mert minden cselekedete igaz és útjai igazságosak, és azokat, akik kevélységben járnak, meg tudja alázni.« |