| 1 Ezért méltán szenvedtek kínokat ilyenek által, és lettek bestiák rajának prédája. |
| 2 Népeddel azonban a fenyítés helyett jót tettél, és feltámadt étvágyuk csillapítására rendkívüli csemegét: fürjet készítettél nekik eledelül, |
| 3 úgyhogy amazok, amikor enni kívántak, attól, amit láttak, s ami ellepte őket, még rendes étvágyukat is elvesztették, ezek viszont rövid nélkülözés után még rendkívüli falathoz is jutottak. |
| 4 Mert azokra, az elnyomókra, könyörtelen nélkülözésnek kellett köszöntenie, ezeknek pedig meg kellett mutatni csupán, milyen kínokat szenvedtek ellenségeik. |
| 5 Őket is fenyegette ugyan a vadállatok bősz dühe, amikor tekergő kígyók marásától pusztultak, |
| 6 de nem tartott haragod mindvégig, csak intés céljából félemlítetted meg őket egy kissé, és megkapták menekvésük jelképét, amely törvényed parancsára figyelmeztette őket. |
| 7 Mert aki odafordult, nem az által gyógyult meg, amit látott, hanem általad, mindenek megmentője által. |
| 8 Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz. |
| 9 Azokat ugyanis a sáskák és legyek csípése megölte, és nem volt orvosság életük megmentésére, mert rászolgáltak, hogy ilyenek által pusztuljanak; |
| 10 fiaidon ellenben még a mérges sárkányok marása sem fogott, mert irgalmad segítségükre sietett, és meggyógyította őket. |
| 11 Megfenyítetted őket, hogy emlékezzenek parancsaidra, és hamarosan meggyógyultak, hogy azokról teljesen megfeledkezve ne nélkülözzék segítségedet. |
| 12 Mert nem orvosolta őket sem gyógyfű, sem kenőcs, csak a te igéd, Uram, amely mindent meggyógyít! |
| 13 Mert te vagy, Uram, akinek hatalma van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapuihoz és újból felhozol. |
| 14 Az ember ugyan ölni tud a gonoszsággal, de az élet elszállott leheletét nem hozhatja vissza, s az elvett lelket nem hívhatja vissza többé. |
| 15 De a te kezed elől nem lehet menekülni! |
| 16 Mert az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek Téged, erős karod ostorozta: szokatlan zápor, jégeső, zivatar üldözte, és tűz emésztette őket. |
| 17 Ami pedig legcsodásabb volt: a vízben, amely mindent elolt, a tűz annál is inkább erőre kapott, mert a teremtés az igazak megtorlója. |
| 18 Néha megszelídült ugyan a tűz, hogy az istentelenek ellen küldött állatok el ne égjenek, s ők tulajdon szemükkel lássák, hogy Isten ítélete üldözi őket, |
| 19 máskor azonban a tűz szokatlan erővel lobogott mindenfelől a vízben, hogy a gonosz föld termését elpusztítsa. |
| 20 Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amely minden gyönyörűséggel teljes, és minden íz édessége; |
| 21 mert ajándékod megmutatta édességedet gyermekeid iránt, úgyhogy az mindenki kívánságának megfelelt és azzá változott, amit akartak. |
| 22 A hó és jég ellenállt a tűz erejének, s el nem olvadt, s megtudták, hogy a tűz, amely a jégesőben is égett, és eső közben is villogott, az ellenség termését tette tönkre. |
| 23 Ugyanakkor meg is feledkezett a saját erejéről, hogy az igazak táplálékhoz jussanak. |
| 24 A természet ugyanis, amely neked, a teremtőnek szolgál, megfeszíti erejét a bűnösök fenyítésére, de lecsillapodik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak. |
| 25 Ezért akkor is, mindenné átváltozva, a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt, úgy, amint azt a hozzád fordulók kívánták, |
| 26 hogy megtudják fiaid, kiket szerettél, Uram, hogy nem a különféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem igéd tartja meg azokat, akik benned bíznak. |
| 27 Mert amit a tűz el nem tudott emészteni, kevés napsugártól melegítve hamar elolvadt, |
| 28 hogy mindenki megtudja: napkelte előtt kell áldani téged, és virradatkor fordulni hozzád imával! |
| 29 A háládatlan reménye ugyanis elolvad, mint a téli dér, s elfolyik, mint a víz, amelynek nem veszik hasznát. |