Scrutatio

Venerdi, 10 maggio 2024 - San Giobbe ( Letture di oggi)

Baruc 2


font
SAGRADA BIBLIAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Ezért az Úr, a mi Istenünk teljesítette szavát, amelyet kimondott ellenünk és bíráink ellen, akik bíráskodtak Izraelen, továbbá királyaink ellen, főembereink ellen és egész Izrael meg Júda ellen,
2 hogy oly nagy csapást hoz ránk az Úr, amilyen még nem volt az ég alatt, – amilyen Jeruzsálemet érte, úgy amint az meg van írva Mózes törvényében,
3 úgyhogy megeszi az ember a saját fiának húsát és a saját leányának húsát.
4 Kiszolgáltatta őket az összes király hatalmának, akik körülöttünk vannak, hogy gyalázat és borzalom tárgyává legyenek mindazon nép között, amelyek közé az Úr széjjelszórt minket.
5 És alájuk kerültünk, nem pedig föléjük, mert vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk ellen, mivel nem engedelmeskedtünk szavának.
6 Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a miénk pedig és atyáinké arcunk megszégyenülése, amint azt ez a nap mutatja.
7 Bizony, kimondta az Úr ellenünk mindezeket a csapásokat, amelyek ránk jöttek,
8 és mi nem engeszteltük meg az Úrnak, a mi Istenünknek arcát azzal, hogy mindnyájan megtértünk volna igen gonosz útjainkról.
9 Ezért vigyázott az Úr a bajokra és ránk hozta őket, mert igazságos az Úr minden intézkedésében, amelyet nekünk meghagyott,
10 és mi nem hallgattunk szavára, hogy kövessük az Úr parancsolatait, melyeket elénk állított.
11 Nos tehát, Urunk, Izrael Istene, aki kivezetted népedet Egyiptom földjéről erős kézzel, jelekkel és csodákkal, a te nagy hatalmaddal, felemelt karral, és nevet szereztél magadnak, amint azt a mai nap mutatja:
12 vétkeztünk, istentelenül cselekedtünk, gonoszul viselkedtünk, Urunk, Istenünk, minden parancsolatoddal szemben.
13 Forduljon el rólunk haragod, hiszen csak kevesen maradtunk meg a nemzetek között, ahová szétszórtál minket.
14 Hallgasd meg, Urunk, könyörgéseinket és imádságainkat, és szabadíts meg minket önmagadért, és add, hogy kegyelmet találjunk azok színe előtt, akik elhurcoltak minket;
15 hadd tudja meg az egész föld, hogy te, az Úr vagy a mi Istenünk, és a te nevedet viseli Izrael és nemzetsége.
16 Tekints ránk, Urunk, szent hajlékodból, hajtsd hozzánk füledet és hallgass meg minket,
17 nyisd fel szemedet és láss! Hiszen nem az alvilágban lévő halottak, akiknek testéből elvetted a lelket, adnak tiszteletet és igazat az Úrnak,
18 hanem az a lélek, amely bánkódik a nyomorúság súlya alatt, és meggörnyedve és megtörve jár, továbbá a bágyadt szem és az éhező lélek ad tiszteletet és igazat az Úrnak.
19 Nem azért könyörgünk és esedezünk irgalomért színed előtt, Urunk, Istenünk, mert atyáink igazak voltak,
20 hanem mert ránk küldted haragodat és indulatodat, amint szóltál szolgáid, a próféták által, mondván:
21 Ezt mondja az Úr: ‘Hajtsátok meg vállatokat és nyakatokat, és szolgáljatok Babilon királyának, és akkor megmaradtok abban az országban, amelyet atyáitoknak adtam.
22 Ha azonban nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, hogy Babilon királyának szolgáljatok, kiűzlek titeket Júda városaiból és Jeruzsálemből,
23 és elveszem tőletek a vígság szavát és az öröm szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát, és az egész országban nyoma sem lesz a benne lakóknak!’
24 De ők nem hallgattak szavadra, hogy Babilon királyának szolgáljanak. Ezért beteljesítetted igéidet, amelyeket szolgáid, a próféták által mondtál, hogy elhurcolják majd helyükről királyaink csontjait és atyáink csontjait.
25 És lám, ott hevernek a nap tüzében és az éjszaka hidegében, és sokan meghaltak a legkínosabb fájdalmak között, éhség, kard és száműzetés által.
26 Sőt azt a templomot is, amely a te nevedet viselte, olyanná tetted, amilyennek azt a mai nap mutatja – Izrael házának és Júda házának gonoszsága miatt.
27 Velünk azonban, Urunk Istenünk, egész jóságod és egész nagy irgalmasságod szerint cselekedtél,
28 melyről szóltál szolgád, Mózes által azon a napon, amelyen meghagytad neki, hogy írja le Izrael fiai előtt törvényedet.
29 Azt mondtad: ‘Ha nem hallgattok szavamra, ez a nagy sokaság igen kicsinnyé lesz azok közt a nemzetek közt, amelyek közé majd szétszórom őket,
30 mert tudom, hogy ez a nép nem hallgat majd rám, hiszen kemény nyakú egy nép ez. Fogságának földjén azonban majd megtér szívében,
31 és megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük; én pedig értelmes szívet és figyelmes fület adok majd nekik,
32 és dicsérnek majd engem fogságuk földjén és megemlékeznek nevemről.
33 Megtérnek majd kemény nyakasságukból és gonoszságaikból, mert visszagondolnak atyáik útjára, akik vétkeztek ellenem.
34 Akkor visszahívom őket arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg atyáiknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, és uralkodnak rajta; megsokasítom őket és többé meg nem fogyatkoznak.
35 És egy másik, örök szövetségre lépek velük, hogy én legyek az Istenük és ők legyenek az én népem. Nem űzöm el többé népemet, Izrael fiait, abból az országból, amelyet nekik adtam.’