Scrutatio

Sabato, 11 maggio 2024 - San Fabio e compagni ( Letture di oggi)

János jelenései 21


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Ekkor új eget és új földet láttam , mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé.1 Ekkor új eget és új földet láttam , mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé.
2 Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt .2 Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt .
3 Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük .3 Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük .
4 Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet , és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás , és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.«4 Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet , és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás , és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.«
5 A trónon ülő így szólt: »Íme, megújítok mindent!« És azt mondta nekem: »Írd: Ezek az igék hitelesek és igazak.«5 A trónon ülő így szólt: »Íme, megújítok mindent!« És azt mondta nekem: »Írd: Ezek az igék hitelesek és igazak.«
6 Aztán azt mondta nekem: »Beteljesedett! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet vizének forrásából .6 Aztán azt mondta nekem: »Beteljesedett! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet vizének forrásából .
7 Mindez azé lesz, aki győzni fog. Én Istene leszek, ő pedig az én fiam lesz .7 Mindez azé lesz, aki győzni fog. Én Istene leszek, ő pedig az én fiam lesz .
8 De a gyáváknak és a hitetleneknek, a megfertőzötteknek, gyilkosoknak, paráznáknak, varázslóknak, bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz . Ez a második halál.«8 De a gyáváknak és a hitetleneknek, a megfertőzötteknek, gyilkosoknak, paráznáknak, varázslóknak, bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz . Ez a második halál.«
9 Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt , és így szólt hozzám: »Gyere, megmutatom neked az asszonyt, a Bárány jegyesét!«9 Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt , és így szólt hozzám: »Gyere, megmutatom neked az asszonyt, a Bárány jegyesét!«
10 Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre , és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet , amely a mennyből szállt alá Istentől.10 Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre , és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet , amely a mennyből szállt alá Istentől.
11 Isten dicsőségétől ragyogott, és világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz.11 Isten dicsőségétől ragyogott, és világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz.
12 Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei .12 Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei .
13 Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu .13 Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu .
14 A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.14 A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
15 Aki velem beszélt, arany mérőnádat tartott a kezében , hogy megmérje a várost, s annak kapuit és falát.15 Aki velem beszélt, arany mérőnádat tartott a kezében , hogy megmérje a várost, s annak kapuit és falát.
16 A város négyszögű területen épült , és hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost az aranynáddal: tizenkétezer stádium. A hossza, a szélessége és a magassága egyforma volt.16 A város négyszögű területen épült , és hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost az aranynáddal: tizenkétezer stádium. A hossza, a szélessége és a magassága egyforma volt.
17 Megmérte a falait is: száznegyvennégy könyök, az ember, vagyis az angyal mértéke szerint.17 Megmérte a falait is: száznegyvennégy könyök, az ember, vagyis az angyal mértéke szerint.
18 A falának anyaga jáspiskő volt; maga a város pedig színarany, tiszta üveghez hasonló.18 A falának anyaga jáspiskő volt; maga a város pedig színarany, tiszta üveghez hasonló.
19 A város falának alapkövei minden drágakővel ékesek. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd,19 A város falának alapkövei minden drágakővel ékesek. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd,
20 az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.20 az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.
21 A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy, és egy-egy kapu egy-egy drágagyöngyből áll. A város utcája színarany, mint az átlátszó üveg.21 A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy, és egy-egy kapu egy-egy drágagyöngyből áll. A város utcája színarany, mint az átlátszó üveg.
22 Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány.22 Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány.
23 A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten dicsősége világítja meg azt , és lámpása a Bárány.23 A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten dicsősége világítja meg azt , és lámpása a Bárány.
24 A nemzetek az ő világosságában járnak, s dicsőségüket hozzá viszik a föld királyai.24 A nemzetek az ő világosságában járnak, s dicsőségüket hozzá viszik a föld királyai.
25 Kapuit nem zárják be egész nap, mert éjszaka nem lesz ott.25 Kapuit nem zárják be egész nap, mert éjszaka nem lesz ott.
26 Odaviszik a nemzetek dicsőségét és gazdagságát .26 Odaviszik a nemzetek dicsőségét és gazdagságát .
27 Nem lépnek be oda tisztátalanok, sem azok, akik undokságot és hazugságot követnek el, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.27 Nem lépnek be oda tisztátalanok, sem azok, akik undokságot és hazugságot követnek el, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.