Scrutatio

Domenica, 12 maggio 2024 - Santi Nereo e Achilleo ( Letture di oggi)

Evangélium Máté szerint 28


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 A szombat befejeztével, abban az órában, amely a hét első napjára virrad, Mária Magdolna és a másik Mária elment megnézni a sírt.1 A szombat befejeztével, abban az órában, amely a hét első napjára virrad, Mária Magdolna és a másik Mária elment megnézni a sírt.
2 És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült.2 És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült.
3 Olyan volt a megjelenése, mint a villám, és a ruhája fehér volt, mint a hó.3 Olyan volt a megjelenése, mint a villám, és a ruhája fehér volt, mint a hó.
4 Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek.4 Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek.
5 Az angyal megszólalt és azt mondta az asszonyoknak: »Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek.5 Az angyal megszólalt és azt mondta az asszonyoknak: »Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek.
6 Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.6 Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.
7 Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: ‘Föltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt! Íme, megmondtam nektek!’«7 Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: ‘Föltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt! Íme, megmondtam nektek!’«
8 Rögtön el is mentek a sírtól. Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.8 Rögtön el is mentek a sírtól. Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.
9 Ekkor íme, Jézus jött velük szemben és így szólt: »Üdv nektek!« Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte.9 Ekkor íme, Jézus jött velük szemben és így szólt: »Üdv nektek!« Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte.
10 Akkor Jézus azt mondta nekik: »Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.«10 Akkor Jézus azt mondta nekik: »Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.«
11 Amikor elmentek, az őrségből néhányan a városba mentek és hírül vittek a főpapoknak mindent, ami történt.11 Amikor elmentek, az őrségből néhányan a városba mentek és hírül vittek a főpapoknak mindent, ami történt.
12 Erre azok összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak,12 Erre azok összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, majd sok pénzt adtak a katonáknak,
13 és azt mondták nekik: »Mondjátok azt: ‘A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.’13 és azt mondták nekik: »Mondjátok azt: ‘A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.’
14 Ha a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.«14 Ha a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.«
15 Azok átvették a pénzt és úgy tettek, ahogy kioktatták őket. Ez a szóbeszéd el van terjedve a zsidóknál mind a mai napig.15 Azok átvették a pénzt és úgy tettek, ahogy kioktatták őket. Ez a szóbeszéd el van terjedve a zsidóknál mind a mai napig.
16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.
17 Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek.17 Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek.
18 Jézus odament és azt mondta nekik: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.18 Jézus odament és azt mondta nekik: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.
19 Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében,19 Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében,
20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!«20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!«