Scrutatio

Giovedi, 9 maggio 2024 - Beata Maria Teresa di Gesù (Carolina Gerhardinger) ( Letture di oggi)

Számok könyve 24


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Mivel pedig Bálám látta, hogy úgy tetszik az Úrnak, hogy áldja meg Izraelt, el sem ment, mint ahogy azelőtt elment, hogy a jövendőt megkérdezze, hanem arcát a puszta felé fordította1 Mivel pedig Bálám látta, hogy úgy tetszik az Úrnak, hogy áldja meg Izraelt, el sem ment, mint ahogy azelőtt elment, hogy a jövendőt megkérdezze, hanem arcát a puszta felé fordította
2 és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke,2 és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke,
3 ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: »Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember,3 ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: »Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember,
4 szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme:4 szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme:
5 Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael!5 Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael!
6 Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok.6 Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok.
7 Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát.7 Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát.
8 Isten hozta ki őt Egyiptomból, olyan az ereje, mint az orrszarvúé. Megemészti ellenségeit, a nemzeteket, csontjaikat összezúzza és nyilakkal átlyuggatja.8 Isten hozta ki őt Egyiptomból, olyan az ereje, mint az orrszarvúé. Megemészti ellenségeit, a nemzeteket, csontjaikat összezúzza és nyilakkal átlyuggatja.
9 Ha lefekszik, alszik, mint a hím oroszlán, sőt mint a nőstény oroszlán, melyet senki sem mer fölkelteni. Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott.«9 Ha lefekszik, alszik, mint a hím oroszlán, sőt mint a nőstény oroszlán, melyet senki sem mer fölkelteni. Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott.«
10 Megharagudott ekkor Bálák Bálámra és összecsapta kezét és azt mondta: »Azért hívtalak, hogy átkozd meg ellenségeimet, s te éppen fordítva, immár háromszor megáldottad.10 Megharagudott ekkor Bálák Bálámra és összecsapta kezét és azt mondta: »Azért hívtalak, hogy átkozd meg ellenségeimet, s te éppen fordítva, immár háromszor megáldottad.
11 Térj vissza lakóhelyedre. Eltökéltem ugyan, hogy felette megtisztellek téged, de az Úr megfosztott téged a tervezett megtiszteltetéstől.«11 Térj vissza lakóhelyedre. Eltökéltem ugyan, hogy felette megtisztellek téged, de az Úr megfosztott téged a tervezett megtiszteltetéstől.«
12 Azt felelte Bálám Báláknak: »Nemde követeidnek, kiket hozzám küldtél, megmondtam:12 Azt felelte Bálám Báláknak: »Nemde követeidnek, kiket hozzám küldtél, megmondtam:
13 Ha tele adja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót vagy rosszat is a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom.13 Ha tele adja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót vagy rosszat is a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom.
14 Ám mielőtt elmegyek népemhez, hadd adjak tanácsot, mit tegyen néped ezzel a néppel az utolsó időkben.«14 Ám mielőtt elmegyek népemhez, hadd adjak tanácsot, mit tegyen néped ezzel a néppel az utolsó időkben.«
15 Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: »Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember,15 Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: »Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember,
16 szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel:16 szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel:
17 Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.17 Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.
18 Az ő birtoka lesz Edom, Szeír öröksége: ellenségeire száll, de Izrael hatalmat gyakorol.18 Az ő birtoka lesz Edom, Szeír öröksége: ellenségeire száll, de Izrael hatalmat gyakorol.
19 Jákob sarja uralkodni fog s elpusztítja a Város maradékait.«19 Jákob sarja uralkodni fog s elpusztítja a Város maradékait.«
20 Amikor pedig meglátta az amalekitákat, elkezdte példázatát, s azt mondta: »Amalek első a nemzetek közül, de az utolsó szálig elpusztul.«20 Amikor pedig meglátta az amalekitákat, elkezdte példázatát, s azt mondta: »Amalek első a nemzetek közül, de az utolsó szálig elpusztul.«
21 Látta a kenitákat is, s elkezdte példázatát és azt mondta: »Bár erős a lakóhelyed, de ha szirtre helyezed is fészked,21 Látta a kenitákat is, s elkezdte példázatát és azt mondta: »Bár erős a lakóhelyed, de ha szirtre helyezed is fészked,
22 s választottja leszel is Kain nemzetségének. Meddig maradhatsz meg? Asszúr ugyanis fogságba visz téged.«22 s választottja leszel is Kain nemzetségének. Meddig maradhatsz meg? Asszúr ugyanis fogságba visz téged.«
23 Majd elkezdte példázatát és ismét szólt: »Jaj, ki akar élni, amikor ezt megteszi Isten?23 Majd elkezdte példázatát és ismét szólt: »Jaj, ki akar élni, amikor ezt megteszi Isten?
24 Hadihajókon jönnek a ciprusiak, az asszírok fölé kerekednek, elpusztítják a hébereket s végül maguk is elvesznek.«24 Hadihajókon jönnek a ciprusiak, az asszírok fölé kerekednek, elpusztítják a hébereket s végül maguk is elvesznek.«
25 Felkelt erre Bálám és visszatért lakóhelyére, s Bálák is hazament azon az úton, amelyen jött.25 Felkelt erre Bálám és visszatért lakóhelyére, s Bálák is hazament azon az úton, amelyen jött.