Izajás könyve 57

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 Az igaz elvész, és nincs senki, aki ezt szívére venné; a jámbor emberek elpusztulnak, miközben nincs, aki figyelne erre; mert a gonoszság miatt pusztul el az igaz.	1 Justus perit, et non est qui recogitet in corde suo ; et viri misericordiæ colliguntur, quia non est qui intelligat : a facie enim malitiæ collectus est justus.
2 Eljut a békességre, megpihen nyugvóhelyén, aki az egyenes úton jár.	2 Veniat pax ; requiescat in cubili suo qui ambulavit in directione sua.
3 Ti pedig lépjetek ide, boszorkányfiak, házasságtörő és parázna fajzat!	3 Vos autem accedite huc, filii auguratricis, semen adulteri et fornicariæ.
4 Kin mulattok? Kire tátjátok szátokat, öltitek ki nyelveteket? Vajon nem ti vagytok a bűn gyermekei, a hazugság fajzata?	4 Super quem lusistis ? super quem dilatastis os, et ejecistis linguam ? Numquid non vos filii scelesti, semen mendax,
5 Akik vágytól égtek a tölgyfáknál, minden zöldellő fa alatt; akik feláldozzátok a gyermekeket a patakvölgyekben, a sziklahasadékok alatt.	5 qui consolamini in diis subter omne lignum frondosum, immolantes parvulos in torrentibus, subter eminentes petras ?
6 A patakvölgy sima köveiben van részed, ezek, ezek a te osztályrészed! Nekik öntöttél italáldozatot, és mutattál be ételáldozatot is. Vajon ezekbe én belenyugodjam?	6 In partibus torrentis pars tua ; hæc est sors tua : et ipsis effudisti libamen, obtulisti sacrificium. Numquid super his non indignabor ?
7 Magasba emelkedő hegyen helyezted el fekvőhelyedet, oda is felmentél áldozatot bemutatni.	7 Super montem excelsum et sublimem posuisti cubile tuum, et illuc ascendisti ut immolares hostias.
8 Az ajtó és az ajtófélfa mögött helyezted el emlékjeledet. Bizony, tőlem távol fölemelted a takarót, felmentél, kiszélesítetted fekvőhelyedet, és szövetkeztél velük; szeretted fekvőhelyüket, meztelenségüket láttad.	8 Et post ostium, et retro postem, posuisti memoriale tuum. Quia juxta me discooperuisti, et suscepisti adulterum, dilatasti cubile tuum, et pepigisti cum eis fœdus ; dilexisti stratum eorum manu aperta.
9 Olajjal mentél a királyhoz, és bőven használtad kenőcseidet. Messzire küldted követeidet, és leszálltál egészen az alvilágig.	9 Et ornasti te regi unguento, et multiplicasti pigmenta tua. Misisti legatos tuos procul, et humiliata es usque ad inferos.
10 Sok utadon elfáradtál, de nem mondtad: »Hiábavaló!« Erődet újra visszanyerted, ezért nem gyengültél el.	10 In multitudine viæ tuæ laborasti ; non dixisti : Quiescam. Vitam manus tuæ invenisti ; propterea non rogasti.
11 Kitől rettegtél és féltél, hogy hűtlen lettél, nem emlékeztél meg rólam, és nem gondoltál rám szívedben? Talán mivel hallgatok már régóta, azért nem félsz engem?	11 Pro quo sollicita timuisti, quia mentita es, et mei non es recordata, neque cogitasti in corde tuo ? Quia ego tacens et quasi non videns, et mei oblita es.
12 Én adom tudtul igazságodat, és azt, hogy tetteid nem használnak neked.	12 Ego annuntiabo justitiam tuam, et opera tua non proderunt tibi.
13 Amikor kiáltasz, mentsenek meg téged bálványgyűjteményeid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a fuvallat. Aki azonban bennem keres menedéket, örökli a földet, és birtokba veszi szent hegyemet.	13 Cum clamaveris, liberent te congregati tui, et omnes eos auferet ventus, tollet aura. Qui autem fiduciam habet mei, hæreditabit terram, et possidebit montem sanctum meum.
14 Ezt mondják: »Töltsétek fel, töltsétek fel, egyengessétek az utat, vegyétek el a buktatót népem útjából!«	14 Et dicam : Viam facite, præbete iter ; declinate de semita, auferte offendicula de via populi mei.
15 Mert így szól a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: »Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos lelkűvel is ott vagyok, hogy életet adjak az alázatosak lelkének, és éltessem a megtörtek szívét.	15 Quia hæc dicit Excelsus, et Sublimis, habitans æternitatem, et sanctum nomen ejus : in excelso et in sancto habitans, et cum contrito et humili spiritu : ut vivificet spiritum humilium, et vivificet cor contritorum.
16 Mert nem perlekedem örökké, és nem haragszom mindvégig; mert elalélna színem előtt a lélek, a lehelet, melyet én alkottam.	16 Non enim in sempiternum litigabo, neque usque ad finem irascar, quia spiritus a facie mea egredietur, et flatus ego faciam.
17 Kapzsiságának bűne miatt haragudtam meg, megvertem őt, és elrejtőztem haragomban, ő pedig hűtlen szívvel ment a maga útján.	17 Propter iniquitatem avaritiæ ejus iratus sum, et percussi eum. Abscondi a te faciem meam, et indignatus sum ; et abiit vagus in via cordis sui.
18 Útjait láttam, de meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak.	18 Vias ejus vidi, et sanavi eum ; et reduxi eum, et reddidi consolationes ipsi, et lugentibus ejus.
19 Megteremtem a hála gyümölcsét az ajkakon; békességet, békességet a távol és közel levőnek – mondja az Úr –, és meggyógyítom őt.«	19 Creavi fructum labiorum pacem ; pacem ei qui longe est et qui prope, dixit Dominus, et sanavi eum.
20 De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, mely nem tud megnyugodni, vize sarat és iszapot vet fel.	20 Impii autem quasi mare fervens, quod quiescere non potest, et redundant fluctus ejus in conculcationem et lutum.
21 Nincs békességük az istenteleneknek – mondja az én Istenem.	21 Non est pax impiis, dicit Dominus Deus.