Scrutatio

Venerdi, 10 maggio 2024 - San Giobbe ( Letture di oggi)

Eszter könyve 5


font
KÁLDI-NEOVULGÁTABIBBIA TINTORI
1 Történt pedig a harmadik napon, hogy Eszter magára öltötte királyi ruháját és megállt a királyi palota belső udvarában, amely a király lakosztályával szemben volt. A király éppen trónján ült a palota tanácstermében, a terem bejáratának átellenében.1 Il terzo giorno Ester, indossate le vesti reali, si presentò nell'atrio interiore della casa del re, davanti alla camera del re. Il re stava assiso sul trono, nella sala del consiglio del palazzo, di faccia alla porta della casa.
2 Amikor látta, hogy Eszter királyné áll előtte, ez tetszett szemének, és ki is nyújtotta feléje arany jogarát, amelyet kezében tartott. Eszter közelebb lépett, és megcsókolta a jogar végét. Amikor tündöklött a királyi ruhában, és segítségül hívta Istent, mindenek urát és szabadítóját, maga mellé vette két szolgálóleányát, az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha a gyönyörtől ájuldozna; a másik pedig követte földre omló ruháját tartva. Arca elpirult, szeme szomorúságot sugárzott és halálfélelem szorongatta. Belépett minden ajtón, és megállt a belső teremben a király előtt, ahol királyi trónusán ült, királyi ruhába öltözve, az aranytól és drágakövektől ragyogott: tekintete félelmetes volt, arany kormánypálcája volt a kezében. Amikor fölemelte tekintetét, meglátta őt, s miként egy bika, mely haragjában el akarja őt pusztítani, felkiáltott: »Ki merészelt hívatlanul belépni a terembe?« A királyné összeesett, színe sápadttá változott, szolgálóleánya fejére borult, aki előtte haladt. Akkor a zsidók Istene és minden teremtmény Ura szelíddé változtatta a király lelkületét. Sietve és félve lejött trónjáról, karjába vette őt, és amíg magához nem tért, gyengéd szavakkal kedveskedett neki: »Mi van veled, Eszter, nővérem és társam a királyságban? Testvéred vagyok, ne félj. Nem kell meghalnod; nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Jöjj ide!« Fölemelte arany jogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta és azt mondta neki: »Szólj hozzám!« Ő így válaszolt: »Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott; fenséges vagy, uram, arcod telve van kedvességgel.« Amíg beszélt, újra összeesett és majdnem meghalt. A király megijedt és minden szolgája is.2 Egli, appena veduta la regina Ester, che stava in piedi, e piacque agli occhi suoi, stese verso di essa lo scettro d'oro che teneva in mano. Ester, avvicinatasi, baciò la punta dello scettro.
3 Így szólt hozzá a király: »Mit kívánsz, Eszter királyné? Mi a kérésed? Országom felét kérheted, megkapod.«3 Poi il re le disse: « Che vuoi, o Ester regina? Che domandi? Anche se chiedi la metà del regno, ti sarà data ».
4 Erre ő így felelt: »Ha tetszik a királynak, kérlek, jöjj hozzám Ámánnal együtt a lakomára, amelyet készítettem.«4 Ester rispose: « Se piace al re, ti pregherei di venire oggi da me, con Aman, al convito da me preparato ».
5 »Hívjátok gyorsan Ámánt – mondta legott a király –, hogy teljesítse Eszter kívánságát.« És elment a király meg Ámán a lakomára, amelyet a királyné rendezett számukra.5 Il re disse subito: « Chiamate Aman, chè obbedisca ai voleri d'Ester ». Così il re e Aman andarono al convito che la regina aveva lor preparato.
6 A király pedig, miután már bőven ivott bort, így szólt hozzá: »Mit kívánsz, hogy teljesítsem neked, mi az, amit kérsz? Ha mindjárt országom felét kívánod is, megkapod.«6 Il re, dopo aver bevuto molto vino, disse ad Ester: « Che vuoi dunque che ti sia dato? Che domandi? Anche se chiedi la metà del mio regno, l'otterrai ».
7 Eszter így válaszolt neki: »Kérésem és kívánságom a következő:7 Ester gli rispose: « Ecco la mia domanda, la mia preghiera:
8 Ha kegyben vagyok a király előtt, és tetszik a királynak, hogy megadja, amit kérek, és teljesítse kívánságomat, úgy jöjjön el a király Ámánnal együtt megint a lakomára, amelyet számukra készítek és holnap a király szava szerint cselekszem.«8 So ho trovato grazia davanti al re, se al re piace di concedermi quanto domando, di esaudire la mia preghiera, venga il re ed Aman al convito che ho loro preparato e domani aprirò al re il mio cuore ».
9 Aznap jókedvűen és vígan távozott Ámán. Amikor azonban megpillantotta Mardókeust, amint ott ült a palota bejáratánál és nemcsak hogy fel nem állott tiszteletére, hanem még csak meg sem moccant ülőhelyén, nagyon felháborodott.9 Quel giorno Aman uscì lieto e festante. Ma quando vide che Mardocheo stava seduto davanti alla porta del palazzo, e, non solo non s'era alzato per lui, ma non s'era neppur mosso, s'indignò grandemente.
10 Magába fojtotta indulatát, s hazaérkezve összehívta barátait és feleségét, Zárest,10 Dissimulando l'ira se ne tornò a casa sua, e, radunati gli amici con Zares sua moglie,
11 és előadta nekik, milyen nagy a gazdagsága, milyen nagy számban vannak fiai, és a király milyen nagy dicsőségbe helyezte őt valamennyi fejedelme és szolgája fölé.11 mostrò loro le sue immense ricchezze, la turba dei figli, e a quanta gloria il re l'avesse innalzato sopra tutti i suoi principi e servi.
12 Majd hozzátette: »Eszter királyné is csak engem hívott meg a királlyal a lakomára, senki mást; holnap is nála fogok vendégeskedni a királlyal.12 Poi disse: « Anche la regina Ester, al convito, non ha chiamato altri che me, e da lei desinerò col re anche domani.
13 Bár ez mind az enyém, úgy érzem, mintha semmim sem volna, amíg ott látom ülni a zsidó Mardókeust a királyi palota előtt.«13 Eppure, con tutte queste cose, mi sembra di non aver nulla, fino a tanto che vedrò quel giudeo Mardocheo seduto dinanzi alla porta del re ».
14 Felesége, Záres és a többiek, az ő barátai erre így feleltek neki: »Állíttass fel egy ötven könyök magas, hatalmas bitófát, és kérd meg reggel a királyt, hogy húzzák fel rá Mardókeust; így azután vígan mehetsz a királlyal a lakomára.« Megtetszett neki a tanács és fölállíttatott egy magas bitófát.14 Gli dissero sua moglie Zares e tutti i suoi amici: « Ordina che sia preparata una gran trave alta cinquanta cubiti, e domattina di' al re di farvi appiccare Mardocheo, e così n'andrai lieto col re al convito ». Aman, essendogli piaciuta la proposta, ordinò che fosse preparata una gran trave.