Livre des Psaumes 42

BIBLES DES PEUPLES	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Au maître de chant. Méditation. Des fils de Coré.	1 A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.
2 Comme la biche aspire aux eaux vives, mon âme aspire à toi, mon Dieu.	2 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!
3 Mon âme a soif de Dieu, du Dieu vivant, quand donc irai-je me présenter devant Dieu?	3 Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?
4 Les larmes nuit et jour sont mon pain, quand on me dit: “Où est ton Dieu?”	4 Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«
5 Aussi je me rappelle, je me mets à rêver, le temps où je passais entouré de notables jusqu’à la maison de Dieu, alors que résonnaient les louanges et les cris de joie d’une foule en fête.	5 Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.
6 Mais pourquoi broyer du noir, ô mon âme, pourquoi ces gémissements où tu te replies? Espère en Dieu: j’irai louer encore celui qui est mon Dieu, le salut de ma face.	6 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!
7 Le cœur me manque et je me souviens, en ces terres du Jourdain et de l’Hermon: - où es-tu, toute petite montagne?	7 Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.
8 L’abîme crie à l’abîme l’écho de tes cataractes, tous tes orages, tes vagues ont passé sur moi.	8 Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.
9 Que le Seigneur, de jour, m’envoie sa grâce et que son chant m’accompagne de nuit pour prier mon Dieu vivant.	9 Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez.
10 Je veux dire à mon Dieu, mon rocher: “Pourquoi m’as-tu oublié?” Pourquoi dois-je marcher l’air défait sous l’oppression de l’ennemi,	10 Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?«
11 et ces moqueries de l’adversaire qui me tourmentent jusqu’aux os quand tout le jour ils me disent: “Où est ton Dieu?”	11 Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«
12 Mais pourquoi broyer du noir, ô mon âme, pourquoi ces gémissements où tu te replies? Espère en Dieu, j’irai louer encore celui qui est mon Dieu, le salut de ma face.	12 Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!