Jób könyve 17

KÁLDI-NEOVULGÁTA	Biblija Hrvatski
1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!	1 Daha mi nestaje, gasnu moji dani i za mene već se skupljaju grobari.
2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.	2 Rugači su evo mene dohvatili, od uvreda oka sklopiti ne mogu.
3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!	3 Stoga me zaštiti i budi mi jamcem kad mi nitko u dlan neće da udari.
4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!	4 Jer, srca si njina lišio razuma i dopustiti im nećeš da opstanu.
5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.	5 K’o taj što imanje dijeli drugovima, a djeci njegovoj dotle oči gasnu,
6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.	6 narodima svim sam na ruglo postao, onaj kom u lice svatko pljunut’ može.
7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.	7 Od tuge vid mi se muti u očima, poput sjene moji udovi postaju.
8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;	8 Začudit će se zbog toga pravednici, na bezbožnika će planuti čestiti;
9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.	9 neporočni će na svom ustrajat’ putu, čovjek čistih ruku ojačat će još više.
10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!	10 Hajde, svi vi, nećete li opet počet’, ta među vama ja mudra ne nalazim!
11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,	11 Minuli su dani, propale zamisli, želje srca moga izjalovile se.
12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.	12 ‘U noći najcrnjoj dan se približava; blizu je već svjetlo što tminu izgoni.’
13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;	13 A meni je nada otići u šeol i prostrijeti sebi ležaj u mrklini.
14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!	14 Dovikujem grobu: ‘Oče moj rođeni!’ a crve pozdravljam: ‘Mati moja, sestro!’
15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?	15 Ali gdje za mene ima jošte nade? Sreću moju tko će ikada vidjeti?
16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«	16 Hoće li u šeol ona sa mnom sići da u prahu zajedno otpočinemo?«