Kivonulás könyve 4

¹ Mózes azt felelte: »Nem hisznek majd nekem, és nem hallgatnak szavamra! Azt fogják mondani: ‘Nem is jelent meg neked az Úr!’«

² Ezért az Úr azt mondta neki: »Mi az, amit kezedben tartasz?« Ő azt felelte: »Egy bot.«

³ Az Úr erre azt mondta: »Dobd csak le a földre!« Ő ledobta, s az kígyóvá változott, úgyhogy Mózes elfutott.

⁴ Aztán azt mondta neki az Úr: »Nyújtsd ki a kezedet, és fogd meg a farkát!« Ő kinyújtotta és megfogta, és az bottá változott a kezében.

⁵ »Hogy elhiggyék – folytatta –, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene!«

⁶ Azután az Úr azt mondta: »Dugd csak be a kezedet a kebledbe!« Ő bedugta a keblébe, és amikor kihúzta, olyan volt a leprától, mint a hó.

⁷ »Dugd vissza a kezedet kebledbe!« – mondta azután. Ő visszadugta, és amikor megint kivette, olyan volt, mint a többi testrésze. –

⁸ »Ha nem hinnének neked – mondta –, és nem hallgatnának az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavára.

⁹ Ha pedig e két jelre sem hinnének, és nem hallgatnának szavadra, végy vizet a folyóból, öntsd szét a szárazon, és amit a folyóból merítettél, vérré fog változni!«

¹⁰ Mózes erre azt mondta: »Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere, sem tegnap, sem tegnapelőtt nem voltam az, sem azelőtt, mielőtt szolgáddal beszéltél volna. Nehéz ajkú, nehéz beszédű ember vagyok én!«

¹¹ Az Úr azt felelte neki: »Ki teremtett szájat az embernek, vagy ki tesz némává és süketté, látóvá és vakká? Nem én, az Úr?

¹² Menj tehát, én pedig a száddal leszek, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!«

¹³ De ő ellenvetette: »Kérlek, Uram, küldj mást, ha valakit küldeni akarsz!«

¹⁴ Megharagudott ezért az Úr Mózesre, és így szólt: »Tudom, hogy Áron, a te levita bátyád ékesen szóló. Íme, ő eléd fog jönni, és ha meglát, szívből fog örülni.

¹⁵ Beszélj majd vele, add szájába szavaimat, és én a te száddal és az ő szájával leszek, s megmutatom nektek, mit kell tennetek!

¹⁶ Ő beszél majd helyetted a néphez, ő lesz a te szád, te meg olyan leszel neki, mint az Isten.

¹⁷ Vedd kezedbe ezt a botot is, s vidd végbe vele a jeleket!«

¹⁸ Elment tehát Mózes, és visszatért apósához, Jetróhoz. Azt mondta neki: »Elmegyek, visszatérek testvéreimhez Egyiptomba, hogy lássam, élnek-e még.« Jetró azt felelte neki: »Menj békességgel!«

¹⁹ Az Úr ugyanis ezt mondta Mózesnek Mádiánban: »Menj, térj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok, akik életedre törtek!«

²⁰ Mózes tehát fogta feleségét és fiait, szamárra ültette őket, és visszatért Egyiptomba, kezében Isten botjával.

²¹ Miközben úton volt Egyiptomba, az Úr azt mondta neki: »Vigyázz, hogy minden csodát, amelyet a kezedbe adtam, véghez vígy a fáraó előtt! Én azonban megkeményítem az ő szívét, s ő nem fogja elengedni a népet.

²² Mondd azért majd azt neki: Ezt üzeni az Úr: Izrael elsőszülött fiam nekem.

²³ Megmondtam ezért neked: Engedd el fiamat, hogy szolgáljon nekem, de te nem akartad elengedni! Íme, én megölöm a te elsőszülött fiadat!«

²⁴ Amikor úton volt, a szálláson eléje állt az Úr, és meg akarta őt ölni.

²⁵ Cippóra azonban mindjárt fogott egy jó éles követ, körülmetélte a fia előbőrét, aztán megérintette azzal a lábát, és így szólt: »Vérvőlegényem vagy te nekem!«

²⁶ Alighogy kimondta az asszony, hogy »Vérvőlegényem vagy a körülmetélés miatt«, az Úr eltávozott tőle.

²⁷ Áronhoz pedig így szólt az Úr: »Menj Mózes elé a pusztába!« Ő elment, Isten hegyénél találkozott vele, és megcsókolta.

²⁸ Erre Mózes elbeszélte Áronnak az Úr minden szavát, amellyel őt küldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket rendelt.

²⁹ Aztán elmentek együtt, és összegyűjtötték Izrael fiainak valamennyi vénjét.

³⁰ Áron elmondta mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr Mózesnek mondott, ő pedig véghezvitte a jeleket a nép előtt.

³¹ Hitt erre a nép, és amikor meghallották, hogy az Úr megemlékezett Izrael fiairól, és rátekintett nyomorúságukra, meghajoltak és leborultak.